LOVE CLOUDLET

LOVE CLOUDLET


FAHÉJAS KARAMELLSZÓSZBAN PÁROLT KÖRTE

2017. augusztus 24. - Bianka Eckert

Ugye ti is várjátok már az őszt? Hulló levelek, színes pulóverek, hatalmas séták és persze csodálatos lélekmelengető édességek fogyasztása. Nagyon szeretem az őszt, úgyhogy én már előre leteszteltem ezt a receptet, és azt kell, mondjam innentől kezdve mindegyik nap elkészíteném, mert annyira, de annyira finom. Nem kell hozzá nagy tehetség, sőt sok idő se, úgyhogy álljatok neki és készítsétek el ti is! 

Hozzávalók:

  • 2 db körte
  • 1 csésze víz
  • 6 evőkanál kristálycukor
  • 6 evőkanál méz
  • 1 kiskanál fahéj
  • 1 csipet só
  • 2 löttyintésnyi habtejszín
  • 1 evőkanál vaj
  • szeletelt mandula
  • pár csepp citromlé

Először is meghámozom a körtéket. Eltávolítom a magházát és a szárát, majd 4 cikkbe vágom. Egy edénybe teszem a vizet, kristálycukrot, mézet, fahéjat, sót, citromlevet, vajat. Az egészet összemelegítem. Mehetnek bele a körték. Lefedve, negyed óráig párolom. Az idő leteltével a körtéket kiveszem a léből, félreteszem. A fahéjas szószhoz öntöm a tejszínt, majd alacsony lángon, folyamatos kevergetés közben besűrűsítem. A már sűrű karamellszószba újra visszateszem a körtéket, forgatok rajtuk, hogy mindenhol körbevonja a karamellszósz és a legvégén szeletelt mandulával megszórom. Melegen tálalom. Magában is isteni és szerintem nem kell mellé semmi így a jó, de az édesszájúak felturbózhatják egy kis fagyival.

Jó nassolást, B.♡

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon,  illetve Instagramon is!

21104059_1800684956623408_348092677_o.jpg

21081495_1800684693290101_1626625845_o_1.jpg

21125136_1800684429956794_181471913_o_1.jpg

 

 

 

 

CSODÁLATOS WHOOPIE PIE

Jajj ma csodálatos eső illatra ébredtem. Imádom bentről hallgatni, ahogy kopognak a kis esőcseppek, számomra megnyugvást jelent. Miután Dániel elindult a munkába, nem hazudok vissza feküdtem aludni, míg lejárt a mosás. Ébredés után a teraszra csücsültem egy nagy adag kávéval és csak élveztem az eső utáni levegőt. Aztán arra gondoltam, hogy még jobb legyen a hangulatom, készítek egy tucatnyi whoopie piet. 

Hozzávalók:

  • 113 g vaj + 100 g a krémhez
  • 210 g porcukor + 4 csészényi a krémhez
  • 1 zacskó vaníliás cukor
  • 1 tojás
  • 300 g joghurt
  • 280 g liszt
  • 46 g kakaó
  • 1 kiskanál szódabikarbóna
  • fél csésze eper ( én fagyasztottat engedtem fel, levével együtt tettem bele)
  • kinder csoki és fehércsoki a díszítéshez

A vajat megolvasztom, majd hozzá keverem a cukrot, a vaníliás cukrot, a joghurtot és a tojást. Alaposan összekeverem. Ehhez szórom a lisztet, kakaót, szódabikarbónát. Az egészet biztonság kedvéért én egy robotgéppel is átkevertem, hogy ne legyen csomós. Előmelegítem a sütőt 180 fokra ( légkeveréses ). Míg melegszik a sütő elkészítem a tölteléket. A 100 g vajat habosra keverem, ehhez megy a 4 csésze porcukor majd a megolvasztott eper, és annak leve. Az egészet addig keverem míg krémes állagú nem lesz. Hűtőbe teszem, míg kisülnek a csokis korongok. A csokis masszából kiskanál, vagy habnyomó zsák segítségével kisebb köröket nyomok a sütőpapírral bélelt tepsibe. A süti 10 perc alatt készre sül. Sütés után a csokis korongokat kihűtöm, majd megtöltöm az epres krémmel. Azt is egyszerűbb, ha nyomózsákba tesszük, úgy könnyebb. Egyik korongra nyomok a krémből, majd egy másikkal befedem. A kis "szendvicsekre" már csak a díszítés vár. Én most fehércsokit olvasztottam rá, friss eper kockákkal és kinder csokival szórtam meg.

Jó nassolást, B.♡

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon,  illetve Instagramon is!

20354026_1761808210511083_1997894102_o.jpg

20394611_1761808147177756_902953877_o.jpg

20394838_1761808007177770_1068503528_o.jpg

 

LEVENDULÁS MINI KEKSZ

Az én konyhámba is eljutott a levendula. Én személy szerint, imádom az illatát. Nem is olyan rég ittam levendulás fröccsöt, ami annyira ízlett, hogy muszáj volt nekem is belecsempésznem a receptembe ezt a fantasztikus levendulás ízt. Nem gondolkodtam sokáig, hogy milyen édesség is legyen belőle. Az omlós keksz, talán a legkönnyebb recept, én most feldobtam levendulával, és hát... szerintem kóstoljátok meg! :) 

Hozzávalók:

  • 150 g liszt
  • 50 g kristálycukor
  • 100 g vaj 
  • 1 tasak vaníliás cukor
  • 1 kiskanál szárított levendula
  • 2-3 evőkanál porcukor
  • 1 evőkanál tej

A keksz alapanyagait ( liszt, kristálycukor, vaj, vaníliás cukor, szárított levendula ) alaposan összegyúrom. 1 órára a hűtőbe teszem pihenni. Amíg pihen a tészta előkészítettem a tepsit, kikevertem a mázat ( porcukor, tej- míg folyós nem lesz  ) 1 óra elteltével a keksz tésztáját alaposan összegyúrom, majd lisztezett felületen vékonyra kinyújtom. FONTOS! Ne essetek pánikba, ha morzsódik a tészta, lisztezzétek, nyújtsátok, akár a kezetekkel segítsetek. A kinyújtott lapból én most mini kockákat szaggattam, de természetesen bármilyen kiszúró forma alkalmas. A kiszaggatott kekszeket legalább 10 percre visszateszem a hűtőbe. Az idő elteltével a 180 fokra ( légkeveréses) előmelegített sütőbe teszem, 14 percre. A forró kekszeket hagyom hűlni, majd a mázzal meglocsolom. Aki szeretné, szárított levendulával is szórja meg pluszba. 

Jó nassolást, B.♡

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon,  illetve Instagramon is!

19893734_1733158746709363_824505485_o_1.jpg

19814207_1733160253375879_774628205_o.jpg

19807467_1733158713376033_2047158404_o.jpg

KAKAÓS CSIGA

Csak én vagyok vele úgy, hogy nehéz édességre gondolni, cukor nélkül? Mikor nekiállok sütni, igazából soha sem gondolok arra, hogy épp mennyi cukrot tettem még a krémbe, vagy mennyi kell az alap tésztába. Mindig csak a végeredményre fókuszálok, hogy az tökéletes legyen és olyan édes, ahogy az megvan írva. Ma kivételt tettem, és az uram tanácsára valami egészségesebbet sütöttem. Nem mondom, hogy nincs benne cukor, de jóval kevesebb, mint amiket általában sütök. Üdv fitt olvasók, ez a recept most nektek is kedvez!

Hozzávalók:

  • 25 dkg teljes kőrlésű liszt
  • 25 dkg túró
  • 50 ml tej
  • 1 zacskó vaníliás cukor
  • fél zacskó sütőpor
  • 10 dkg cukor
  • 5 evőkanál olaj
  • csipet só
  • 3 evőkanál holland kakaó
  • 5 dkg olvasztott vaj

Egy tálba összekeverem a cukrot, a vaníliás cukrot és a túrót. Ehhez öntöm a tejet, az olajt és a liszttel elkevert sütőport. A masszát kézzel összegyúrom, annyi plusz liszttel, hogy jól nyújtható állagot kapjak. A tésztát egy kilisztezett deszkán vékonyra nyújtom. A töltelékhez az olvasztott vajjal elkeverem a holland kakaót. Aki szeretné, Aki szeretné, tegyen hozzá egy kevés cukrot. A kész töltelékkel megkenem a tésztát, majd óvatosan feltekerem. Kb 2 cm-es csigákat vágok belőlük. Sütőpapírral bélelt tepsibe teszem, majd 180 fokra (légkeveréses) előmelegített sütőbe teszem. A csigák 15-20 perc alatt készülnek el. Tálalás előtt, meghintem porcukorral.

Jó nassolást, B.♡

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon,  illetve Instagramon is! 

img_20170411_202348.jpg

img_20170411_202557.jpg

img_20170411_202420.jpg

 

MELEG TÚRÓTORTA

Anyuék meghívást kaptak a héten. Épp otthon voltam, így kedveskedtem nekik és sütöttem egy túrótortát, amit  el tudtak vinni a vendégségbe. Jó volt hallani, mennyire örültek neki, és hogy mindenkinek ízlett. Egyébként annyira egyszerű, higgyétek el nekem, az íze pedig mennyei. Nem hiába, ezt a sütit készítem el a legtöbbször, az almás pite mellett... :)

Hozzávalók:

  • 75 dkg túró
  • 20 dkg vaj
  • 4 tojás szétválasztva
  • fél csomag sütőpor
  • 6 ek gríz
  • 1 citrom reszelt héja + a leve
  • 20 dkg cukor

A sütőt előmelegítem 175 fokra. Habbá verem a tojásfehérjét, majd félre teszem. Habosra keverem a cukrot, a vajjal és a tojással. A tojásos masszához adagolom a széttört túrót, a sütőport, a sót, a citrom háját és levét valamint a grízt. Alaposan összekeverem.  A túrós keverékhez óvatosan hozzáforgatom a fehérjét és egy kivajazott tepsibe öntöm. Spatulával elegyengetem. A tortát 1 óra alatt készre sütöm. Tetejét porcukorral meghintve tálalom. 

Jó nassolást, B.♡

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon,  illetve Instagramon is!

20353881_1760285400663364_177043223_o.jpg

20426895_1760285190663385_603339022_o.jpg

PISZTÁCIÁS ISLER

Minden karácsonykor készül nálunk linzer, isler viszont soha sem. Hát idén ez megváltozott, ugyanis rátaláltam egy fantasztikus isler receptre! A receptet ti is megtaláljátok a Lila Füge oldalán. Majdnem mindent úgy csináltam, ahogy Dóra. Én a vaníliát vaníliás cukorral helyettesítettem és a csoki mázból kihagytam a tejszínt, mert én azt szeretem ha roppan!

Hozzávalók:

  • 30 dkg liszt
  • 100 g cukor
  • 20 dkg vaj
  • 120 g darált pisztácia
  • 1 csomag vaníliás csomag
  • kb 30 dkg csoki
  • erdei gyümölcs lekvár ( 250 fagyasztott gyümölcsöt feltettem cukorral ( ízlés szerint) forralni, mikor bugyogott levettem a tűzhelyről és összeturmixoltam. ) 

A tésztához összegyúrom a lisztet, cukrot,vaníliás cukrot, pisztáciát a vajjal. Ezután folpackba csomagolom és lehűtöm. Itt olvashatod tovább a receptet.

Köszönöm a receptet, Dóra! Mennyei! 

Jó nassolást, B.♡ 

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon,  illetve Instagramon is!

img_20161221_114609.jpg

img_20161221_114213.jpg

img_20161221_114609_2.jpg

 

FAHÉJAS MÉZI

D E C E M B E R. Nekem ez az egyik kedvenc hónapom. Ilyenkor van karácsony. Csupa csillogásba borulnak a városok, mindenhol forraltbor és fahéj illat. Egyszerűen imádom. Nem is kérdés, hogy nálam már sorban tobzódnak a süti ötletek, mik is kerüljenek az ajándékok bontása mellé. Nagyon szeretem a mézeskalácsot de azt még ráérek sütni egy hét múlva, hogy karácsonyig még kibírja.. Ma egy fahéjas kekszet hoztam nektek, ami idén a kedvencem lett! Ha nincs ötletetek, mit süssetek vagy adjatok ajándékba, legyen ez az egyik ötlet! Receptötlet: itt.

Hozzávalók:

  • 250 g liszt
  • ízlés szerint fahéj (én beletettem több mint fél teáskanállal)
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 narancs reszelt héja
  • 140 g margarin
  • 1 tojás sárgája
  • 70 g porcukor
  • 2 tábla fehércsoki ( 200 g ) 

Először összekeverem a lisztet, a cukrot, a vaníliás cukrot a fahéjat és a narancs reszelt héját. Ezt elmorzsolom a hideg vajjal majd a tojás hozzáadásával összegyúrom a tésztát. Az így kapott tésztát legalább 1 órára a hűtőbe teszem pihenni. Lisztezett felületen kinyűjtom lehetőleg nem túl vékonyra. Én most mézeskalács figurával szaggattam de természetesen tökéletes bármilyen más szaggató is. Sütőpapírral bélelt tepsire fektetem őket, majd az előmelegített( légkeveréses) 180 fokos sütőbe mennek. 12-13 percig sülnek a kekszek. Amíg sülnek méziék, a két tábla csokit vízgőz felett megolvasztom. Sütés után megvárom míg kicsit hűlnek a kekszek, majd egyesével megmártom őket a meleg csokiba. Végezetül mindegyik mézi kap egy kis fahéjport a csoki testükre. Én kiraktam az erkélyre tíz percre őket, hogy a csoki előbb megdermedjen és lehessen kóstolni.

Jó nassolást, B.♡ 

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon,  illetve Instagramon is!

img_20161206_144043.jpg

img_20161204_162032.jpg

img_20161204_171911.jpg

LEKVÁROS PÁRNA

Nektek is vannak olyan napjaitok, amikor nem akartok semmit csinálni, csak bebújni az ágyba, bekapcsolni a kedvenc sorozatodat és megállás nélkül enni? Na hát nekem elég sokszor van ilyen. Most, hogy megkezdődött a vizsgaidőszak talán mégtöbbször... 

Hozzávalók:

  • 1 csomag gyosfagyasztott leveles tészta ( 500 g, 6 db lapot tartalmaz)
  • kb 250 g sütési lekvár
  • szeletelt mandula
  • tojás 

A leveles tésztát egyesével magam elé helyezem, és 3 egyenlő részre vágom. Így kapott téglalapok egyik felébe teszek egy kanálnyi lekvárt, majd ráhajtom a tésztát. Alaposan összenyomkodom a szélét, hogy sütés alatt ne follyon ki a lekvár. A kis párnákat felvert tojással megkenem, majd megszórom szeletelt mandulával. Sütőpapírral kibélelt tepsibe ültetem a lekváros párnákat és 190 fokra ( légkeveréses) előmelegített sütőbe teszem őket. Körülbelül 20-25 percig sütöm míg szép aranybarnák nem lesznek.

Jó nassolást, B.♡ 

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon,  illetve Instagramon is!

img_20161112_174931.jpg

img_20161112_174923.jpg

img_20161112_174919.jpg

 

MEGGYES PITE

Ahogy az előző cikkből olvashattátok, az elmúlt hétvégén is vendégekkel volt tele a házunk, na meg finomságokkal. Általában nekem a pitéknél mindig marad felesleges tészta. Hát ez most sem volt másképp, el is tettem pihenni a hűtőbe. Mivel a meggyes-mákos krémesnek annyira ízlett a tölteléke, így belecsempécsztem a megmaradt pitetésztámba és egy újabb varázslatos pitét készítettem. Remélem nektek is ízlik!

Hozzávalók egy kisebb pitéhez :

  • körülbelül az eredeti  pitetészta  negyede
  • 200 g fagyasztott meggy
  • 2 dl víz
  • 10 dkg cukor
  • 1 csomag vaníliás pudingpor

A pitetésztát hagyományos módon két részbe kinyújtom. Kivajazott formába teszem az egyik tésztát. Erre jön a meggypiding amihez,a fagyasztott meggyet 1 dl vízzel összeforralom, majd hozzá adok 10 dkg cukrot és újonnali forrástól kezdve 1 percig főzöm. Tűzről lehúzva egy turmix segítségével pürésítem. Az így kapott meggyes "szószt" visszaöntöm a lábosba és újra felforralom és besúrítem 1dl vízben elkevert 1 csomag vaníliás pudingporral. Legvégül a második pitetészta. Én most rácsosra csináltam, de mindenki úgy készíti ahogy szeretné. Sütési idő ugyan annyi, mint a nagyobb piténél, 30-35 perc. Tálalás előtt mandulával és porcukorral megszórtam.

Jó nassolást, B.♡ 

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon,  illetve Instagramon is!

img_20161122_134432.jpg

img_20161122_135135.jpg

img_20161122_151229.jpg

PIZZÁS TWISTER

A hétvégén ismét fiús összejövetel volt. Mivel én voltam az egyetlen lány, ezért úgy gondoltam minimum ha meglepem a srácokat egy kis finomsággal. Nem akartam últra bonyolúltat tehát erre a gyors receptre jutott a választásom. Nagyon egyszerű tényleg, amíg összekészültem már meg is sültek. Ha vendégeket vártok, vagy épp ti vagytok a vendégek ezt az egyszerű sósat szívből ajánlom. Nálunk nagy a siker mindig.

Hozzávalók:

  • 1 csomag gyorsfagyasztott levelest észta ( 500g ) 
  • 1 db pizzakrém
  • sok sajt ( én most ementálit használtam de lehet parmezán, trapista, stb...)
  • tojás

Előmelegítem a sütőt 190 fokra (légkeveréses) Lisztezett felületre helyezem a kész leveles tészta lapokat. Ezeket egyesével megkenem a pizzaszósszal. Ha nincs otthon pizzaszósz akkor otthon is könnyen elkészíthető: a ketchuphoz adagolok tetszés szerint a fűszerekből ( oregánó, bazsalikom) és már kész is. A krémre kerül a reszelt sajt. Én jól belenyomkodom, hogy ne essen le csavarás közben. Egyenletesen felszelem a lapokat, majd a rudakat megcsavarom és így teszem őket a sütőpapírral bélelt tepsibe. Tetejüket felvert tojással megkenem. Én kb 20 percig sütöttem őket míg szép aranybarnák nem lettek. Ebből az adagból  40 darab lesz.

/ sajnos az elkészült pizzás twisterről nincs képem a nem megfelelő fényviszonyok miatt /

Jó nassolást, B.♡ 

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon,  illetve Instagramon is!

img_20161112_165023.jpg

süti beállítások módosítása