LOVE CLOUDLET

LOVE CLOUDLET

FAHÉJAS KARAMELLSZÓSZBAN PÁROLT KÖRTE

2017. augusztus 24. - Bianka Eckert

Ugye ti is várjátok már az őszt? Hulló levelek, színes pulóverek, hatalmas séták és persze csodálatos lélekmelengető édességek fogyasztása. Nagyon szeretem az őszt, úgyhogy én már előre leteszteltem ezt a receptet, és azt kell, mondjam innentől kezdve mindegyik nap elkészíteném, mert annyira, de annyira finom. Nem kell hozzá nagy tehetség, sőt sok idő se, úgyhogy álljatok neki és készítsétek el ti is! 

Hozzávalók:

  • 2 db körte
  • 1 csésze víz
  • 6 evőkanál kristálycukor
  • 6 evőkanál méz
  • 1 kiskanál fahéj
  • 1 csipet só
  • 2 löttyintésnyi habtejszín
  • 1 evőkanál vaj
  • szeletelt mandula
  • pár csepp citromlé

Először is meghámozom a körtéket. Eltávolítom a magházát és a szárát, majd 4 cikkbe vágom. Egy edénybe teszem a vizet, kristálycukrot, mézet, fahéjat, sót, citromlevet, vajat. Az egészet összemelegítem. Mehetnek bele a körték. Lefedve, negyed óráig párolom. Az idő leteltével a körtéket kiveszem a léből, félreteszem. A fahéjas szószhoz öntöm a tejszínt, majd alacsony lángon, folyamatos kevergetés közben besűrűsítem. A már sűrű karamellszószba újra visszateszem a körtéket, forgatok rajtuk, hogy mindenhol körbevonja a karamellszósz és a legvégén szeletelt mandulával megszórom. Melegen tálalom. Magában is isteni és szerintem nem kell mellé semmi így a jó, de az édesszájúak felturbózhatják egy kis fagyival.

Jó nassolást, B.♡

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon,  illetve Instagramon is!

21104059_1800684956623408_348092677_o.jpg

21081495_1800684693290101_1626625845_o_1.jpg

21125136_1800684429956794_181471913_o_1.jpg

 

 

 

 

CAMEMBERTES - ÁFONYÁS MASNI

Ezt a mennyei nassolnivalót a nagynénimtől lestem el. Nagyon klassz vendégváró szerintem. Egyszerű elkészíteni, ráadásul finom is. Ebben a hőségben tudom, nem sok mindenkinek van kedve sütni, de ha mégis vendégeket várnátok, vagy ti mentek vendégségbe és vinnétek valamit magatokkal, ez legyen az :) 

Hozzávalók:

  • fél db camembert sajt apróra kockákra felszeletelve
  • áfonyalekvár
  • olvasztott vaj
  • 6 db-os réteslap
  • 1 db tojás

A réteslapokat kiterítem, és ahogy össze van hajtva, a hajtás mentén két szélesebb csíkot vágok. Az így kapott csíkokat, 5-6 egyenlő négyzetre vágom. A "kockák" lapjait kettesével megkenem az olvasztott vajjal. Közepére egy pöttynyi áfonyalekvárt teszek, majd 1 db kocka camembertet. Az egészet feltekerem, és a két szélét lenyomom, majd összecsippentem. A kész masnikat sütőpapírral bélelt tepsibe teszem, tetejüket felvert tojással megkenem. 180 fokra előmelegített sütőbe teszem. 15 perc elteltével kész is. Porcukorral meghintve, áfonyalekvárral és camembert sajttal tálaltam.

Jó nassolást, B.♡

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon,  illetve Instagramon is!

20616259_1770681549623749_2106717856_o.jpg

20615093_1770682072957030_1149425283_o.jpg

20623014_1770681496290421_1596842234_o.jpg

CSODÁLATOS WHOOPIE PIE

Jajj ma csodálatos eső illatra ébredtem. Imádom bentről hallgatni, ahogy kopognak a kis esőcseppek, számomra megnyugvást jelent. Miután Dániel elindult a munkába, nem hazudok vissza feküdtem aludni, míg lejárt a mosás. Ébredés után a teraszra csücsültem egy nagy adag kávéval és csak élveztem az eső utáni levegőt. Aztán arra gondoltam, hogy még jobb legyen a hangulatom, készítek egy tucatnyi whoopie piet. 

Hozzávalók:

  • 113 g vaj + 100 g a krémhez
  • 210 g porcukor + 4 csészényi a krémhez
  • 1 zacskó vaníliás cukor
  • 1 tojás
  • 300 g joghurt
  • 280 g liszt
  • 46 g kakaó
  • 1 kiskanál szódabikarbóna
  • fél csésze eper ( én fagyasztottat engedtem fel, levével együtt tettem bele)
  • kinder csoki és fehércsoki a díszítéshez

A vajat megolvasztom, majd hozzá keverem a cukrot, a vaníliás cukrot, a joghurtot és a tojást. Alaposan összekeverem. Ehhez szórom a lisztet, kakaót, szódabikarbónát. Az egészet biztonság kedvéért én egy robotgéppel is átkevertem, hogy ne legyen csomós. Előmelegítem a sütőt 180 fokra ( légkeveréses ). Míg melegszik a sütő elkészítem a tölteléket. A 100 g vajat habosra keverem, ehhez megy a 4 csésze porcukor majd a megolvasztott eper, és annak leve. Az egészet addig keverem míg krémes állagú nem lesz. Hűtőbe teszem, míg kisülnek a csokis korongok. A csokis masszából kiskanál, vagy habnyomó zsák segítségével kisebb köröket nyomok a sütőpapírral bélelt tepsibe. A süti 10 perc alatt készre sül. Sütés után a csokis korongokat kihűtöm, majd megtöltöm az epres krémmel. Azt is egyszerűbb, ha nyomózsákba tesszük, úgy könnyebb. Egyik korongra nyomok a krémből, majd egy másikkal befedem. A kis "szendvicsekre" már csak a díszítés vár. Én most fehércsokit olvasztottam rá, friss eper kockákkal és kinder csokival szórtam meg.

Jó nassolást, B.♡

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon,  illetve Instagramon is!

20354026_1761808210511083_1997894102_o.jpg

20394611_1761808147177756_902953877_o.jpg

20394838_1761808007177770_1068503528_o.jpg

 

ÁFONYÁS-MANDULÁS PITE

Egy újabb csodálatos pite. Ezt a receptet egy régebbi bbc good food magazinba találtam. Nem kell sokat vacakolni, egy omlós tortaalap és bele a krém. Próbáljátok ki Ti is ezt a receptet.

Hozzávalók:

  • 200 g liszt
  • 185 g vaj 
  • 2 ek víz
  • 175 g cukor
  • 175 g mandula
  • 2 tojás
  • 250 g áfonya ( sajnos frisset nem sikerült beszereznem, ezért fagyasztottból készült, mindenképp felengedve tegyétek bele! ) 

Először a pite tésztáját készítem el. Ehhez, a 200 g lisztet és 100 g vajat összemorzsolom, majd 2 evőkanál vizet hozzáadva gombóccá gyúrom. A kész tésztát lisztezett felületen kinyújtom. Kivajazott tortaformába teszem. A töltelékhez ledarálom a mandulát. Tálba teszem a cukrot és a kissé felmelegített vajat, majd habosra keverem. Ehhez mennek hozzá a felvert tojások. Alapos keverés után már csak a mandulát rakom hozzá és az áfonya háromnegyedét. A pite alapot ( nehezékekkel, jelen esetben száraz babbal) 180 fokra ( légkeveréses ) sütőbe teszem 15 percig. Ha lejárt még sütöm öt percig de már a nehezék nélkül. Ha eltelt az öt perc a sütőt leveszem alacsonyabb fokra ( 170) Az elősütött tortaalapra teszem az áfonyás mandulás tölteléket és vissza teszem a sütőbe 50 percre. A kész sütit a megmaradt áfonyával és porcukorral tálalom.

Jó nassolást, B.♡

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon,  illetve Instagramon is!

20251102_1752778991414005_1075313970_o.jpg

20257439_1752778554747382_723992701_o.jpg

20205524_1752778614747376_1866368708_o.jpg

 

LEVENDULÁS MINI KEKSZ

Az én konyhámba is eljutott a levendula. Én személy szerint, imádom az illatát. Nem is olyan rég ittam levendulás fröccsöt, ami annyira ízlett, hogy muszáj volt nekem is belecsempésznem a receptembe ezt a fantasztikus levendulás ízt. Nem gondolkodtam sokáig, hogy milyen édesség is legyen belőle. Az omlós keksz, talán a legkönnyebb recept, én most feldobtam levendulával, és hát... szerintem kóstoljátok meg! :) 

Hozzávalók:

  • 150 g liszt
  • 50 g kristálycukor
  • 100 g vaj 
  • 1 tasak vaníliás cukor
  • 1 kiskanál szárított levendula
  • 2-3 evőkanál porcukor
  • 1 evőkanál tej

A keksz alapanyagait ( liszt, kristálycukor, vaj, vaníliás cukor, szárított levendula ) alaposan összegyúrom. 1 órára a hűtőbe teszem pihenni. Amíg pihen a tészta előkészítettem a tepsit, kikevertem a mázat ( porcukor, tej- míg folyós nem lesz  ) 1 óra elteltével a keksz tésztáját alaposan összegyúrom, majd lisztezett felületen vékonyra kinyújtom. FONTOS! Ne essetek pánikba, ha morzsódik a tészta, lisztezzétek, nyújtsátok, akár a kezetekkel segítsetek. A kinyújtott lapból én most mini kockákat szaggattam, de természetesen bármilyen kiszúró forma alkalmas. A kiszaggatott kekszeket legalább 10 percre visszateszem a hűtőbe. Az idő elteltével a 180 fokra ( légkeveréses) előmelegített sütőbe teszem, 14 percre. A forró kekszeket hagyom hűlni, majd a mázzal meglocsolom. Aki szeretné, szárított levendulával is szórja meg pluszba. 

Jó nassolást, B.♡

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon,  illetve Instagramon is!

19893734_1733158746709363_824505485_o_1.jpg

19814207_1733160253375879_774628205_o.jpg

19807467_1733158713376033_2047158404_o.jpg

GYÜMÖLCSÖS, ZABPELYHES PITE

Mióta Dániellel Pestre költöztünk, nem igazán sütöttem. Volt annál sokkal érdekesebb is, például, hogy megszokjuk ezt az egészet. Most, hogy lassan egy hónapja itt töltjük csodálatos napjainkat és az otthonunk is már egészen rendben van ( beleértve persze a konyhát is) úgy gondoltam itt az ideje használni a keverőtálakat, spatulákat. Ma jött hozzánk a húgom is, szoval plusz egy ok, amiért elkészült ez a mennyei, de tényleg MENNYEI pite.

Hozzávalók:

  • 1 bögre zabpehely
  • 3/4 bögre liszt
  • 1/4 bögre cukor
  • csipet só
  • 1 kiskanál fahéj
  • 6 evőkanál vaj ( olvasztva )
  • 1,5 kanál méz
  • 300 g erdei gyümölcs ( fagyasztott ) + pár evőkanál kristálycukor
  • fél bögre porcukor
  • 1-2  evőkanál tej
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • + a zabpelyhes alap fele a pite tetejére

Először is elkészítem a süti alapot. Egy tálba teszem a zabpelyhes alap hozzávalóit. A zabpelyhet, lisztet, cukrot, sót és a fahéjat alaposan összekeverem. Ehhez az egyveleghez öntöm az olvasztott vajat, plusz a mézet. Az egészet összemorzsolom, hogy nedves állagot kapjak. Az így kapott zabpelyhes alapot a piteformába teszem, és egyenletesen elosztva, belenyomkodom a formába. A gyümölcsöt és a pár evőkanál kristélycukrot összeforralom, majd a zabpelyhes alapra merem úgy, hogy mindenhova jusson. A zabpelyhes alapnak a felét ismét összekeverem, majd ezt szórom a süti tetejére. ( én hagytam a végére egy keveset díszíteni) A süti 190 fokos ( légkeveréses ) sütőbe 35 perc alatt készül el. Míg sül a pite, összekeverem a díszítést. Ehhez a porcukrot a tejet és a vaníliás cukrot addig keverem míg folyós állagú nem lesz. A langyos pitét meglocsolom vele, és a maradék zabpelyhes keverékkel díszítem. Tényleg fantasztikus, akár egy kávé mellé, vagy csak magába. 

Jó nassolást, B.♡

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon,  illetve Instagramon is!

19495989_1719874684704436_1253259524_o.jpg

19495929_1719875711371000_385036615_o.jpg

19496219_1719875361371035_1829515512_o.jpg

 

 

LEKVÁROS PITE NEKTARINNAL

A pitét mindenki szereti. Legalábbis nagyon remélem, mert ez egy olyan desszert. A héten voltam a piacon, ahol csodás nektarint szereztem be. Már csak sütit kellett belőle készíteni. Meleg volt, így nem szerettem volna nagyon bíbelődős sütit sütni, így esett a választásom a pitére. Nagyon egyszerű és finom, mellesleg szerintem mutatós is lett a pite.

Hozzávalók:

  • pite tészta ( 30 dkg liszt, 15 dkg vaj, 2-3 evőkanál tejföl, pici só) 
  • 1 üveg lekvár ( én most barackot használtam)
  • kb 5 db nagyobb méretű nektarin

A pite tésztához szükséges alapanyagokat összegyúrom, majd fél órára pihenni teszem a hűtőbe. Az idő elteltével, lisztezett munkalapon, vékonyra nyújtom, majd beleteszem a sütőformába. Megszurkálom villával ( hogy sütés közbe ne emelkedjen meg a pite) Az alapot beteszem a 180 ( légkeveréses ) fokra előmelegített sütőbe kb 15 percre. Ezután kiveszem, és megkenem jó alaposan lekvárral és visszateszem a sütőbe még 15-20 percre. Amíg sül a pite, cikkekre vágom a nektarint. A sütőből kivett pitét, langyosra hűtöm, majd a cikkekre szelt nektarinnal díszítem. Porcukor hiányába nem díszítettem, bár szerintem most ennél a sütinél kivételesen jól mutat.

Jó nassolást, B.♡

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon,  illetve Instagramon is!

19212771_1707503895941515_818328714_o.jpg

19243702_1707503722608199_1549396810_o.jpg

19212931_1707503765941528_987261256_o.jpg

NUTELLÁS PAVLOVA

Apunak hála, karácsonykor 1 kiló nutella landolt a konyhába. Mivel annyira finom volt a nutellás eclair fánk, arra gondoltam a következő sütinek sem árthat egy kis nutella. Volt a hűtőben tojásfehérje és azokkal valamit kezdeni szerettem volna. Eredetileg macaronhoz lettek félretéve, de mivel elfogyott a mandula lekellett mondanom arról a tervről. Ekkor jött az ötlet, hogy nutellás pavlovát készítsek.

Hozzávalók:

  • 4 db tojásfehérje
  • 100 g kristálycukor
  • 100 g porcukor
  • 1 kiskanál étkezési keményítő
  • 1 kiskanál fehérborecet
  • pici só
  • nutella (3-4 kanál felolvasztva) 

A sütőt előmelegítem 160 fokra ( légkeveréses) . A tojásfehérjét egy csipet sóval elkezdem habbá verni. Folyamatos keverés közben, hozzáadagolom a kristálycukrot, ecetet. Amikor a hab már kemény, lekapcsolom a gépet és egy spatula segítségével hozzákeverem a porcukorral elkevert keményítőt. Egy kis kanállal teszek a masszához a nutellából, majd ezt is alaposan elkeverem, A masszát sütőpapírral bélelt tepsibe teszem ( kisebb köröket formálok belőle, de ha valaki nem szeretne ezzel bíbelődni, készítsen egy nagyot) A maradék nutellából mindegyik kis halom közepébe cseppentek egy kiskanál segítségével. A nutellát fogpiszkáló segítségével, márványosan elkeverem az alap masszába. A sütőt vissza veszem 100 fokra, majd beteszem a pavlovát 1óra 15-20 percre sütni.Többször kinyitom a sütőt, hogy távozhasson a gőz és száradjon a habcsók.1 óra 15-20 perc múlva a sütőt kikapcsolom, majd résnyira kinyitom és így is szárítom a pavlovát minimum egy fél órát. Óvatosan leszedem a sütőpapírról őket, majd tálalom. A nagy csoki fanatikusok megöntözhetik extra nutellával vagy díszíthetik tejszínhabbal és gyümölccsel.

Jó nassolást, B.♡

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon,  illetve Instagramon is!

pavlo.jpg

18742297_1680354931989745_2028049514_o.jpg

18742428_1680354965323075_1194237192_o.jpg

 

NUTELLÁS ECLAIR FÁNK

Már pár bejegyzésben említettem, hogy oda vagyok a fánkokért. Lehet töltött, sima, hosszú, kicsi, pufi...mindegy. Utoljára anyák napján írtam receptet, amit itt találtok. Az már elég régen volt, úgyhogy muszáj volt sütnöm. Csakhogy én ezt az egyik napról a másikra találtam ki, így nem volt meglepő hogy konkrétan semmi alapanyag nem volt itthon a sütéshez. Abból sütöttem, amit találtam. Így született meg az én nutellás eclair fánkom, mascarpones krémmel töltve.

Hozzávalók:

  • 1,5 dl hideg víz
  • 8 dkg vaj felkockázva
  • 10 dkg liszt
  • 1-2 evőkanál cukor ( aki édesebben szereti 2 evőkanállal tegyen) 
  • pici só
  • 4 db tojás ( kicsi v. közepes méretű ) 
  • 250 g mascarpone
  • 250 g philadelphia krémsajt ( natúr )
  • ízlés szerint porcukor
  • 1 db vaníliás cukor
  • 3-4 evőkanál nutella
  • 1 tábla fehér csoki a díszítéshez

Először is egy közepes lábosba teszem a vizet, a kockára vágott vajat, a pici sót és az 1-2 evőkanál cukrot. Mikor elolvadt a vaj és a cukor, hozzá keverem a lisztet. Ne ijedjetek meg, a massza össze fog állni, mint egy labda és ez így van jól. Ha kész a labda, félreteszem picit hűlni. Ezután egyesével hozzákeverem habverővel a tojást. Minden egyes tojást alaposan elkeverem a masszával, mielőtt hozzá adnám a következőt. Olyan tészta állagot kell kapni, amit könnyen lehet formázni, kinyomni a nyomózsákból. A tésztát egy sütőpapírral bélelt tepsibe nyomom ( kb 10 centis csíkba) egymástól messzebb, ugyanis a tészta megnő a sütőbe. Fél órát pihentetem a tésztákat, mielőtt a sütőbe mennének. A tésztákat előmelegített 180 fokos ( légkeveréses ) sütőbe teszem 10 percre, majd a hőfokot visszaveszem 150 fokra és további 20 percig sütöm. FONTOS!, hogy ne nyisd ki a sütőt a sütés közben, mert össze eshetnek a fánkok. Míg sülnek az eclairek elkészítem a tölteléket. Egy tálba simára keverem a mascarponét néhány kanál cukorral, a vaníliás cukorral és a philadelphiával. Kész is. Ha megsültek a fánkok, azonnal félbevágom őket. Az egyik felüket megkenem a krémmel, a másikat ( ami a teteje lesz a fánknak ) belemártom a megolvasztott nutellába) Ezután egymásba illesztettem a párokat és olvasztott fehér csokival díszítettem. Ajánlom, hogy hűtőbe tároljátok..már ha eljuttok odáig, ugyanis nagyon finom és gyorsan fogy!

Jó nassolást, B.♡ 

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon,  illetve Instagramon is!

18676406_1677977352227503_1594187140_o.jpg

18697789_1677977288894176_1809096559_o.jpg

18697557_1677981725560399_1920976505_o.jpg

 

 

FORDÍTOTT BANÁNTORTA

Eljött végre a hétvége. Nem is akármilyen hétvége, Anyák napja. Ma sem telt másképp, egy virággal leptük meg anyut és saját készítésű sütivel. Tavaly, madértejet készítettem Anyunak. A napokba lapozgattam a goodfood magazint, mikor rátaláltam erre a csodálatos receptre. Anyák napjára szerintem tökéletes! Ha még nem köszöntöttétek meg Anyukátokat, dobjátok össze neki ezt az isteni receptet. Oda lesz érte az tuti!

Nagyon boldog Anyák napját ❤

Hozzávalók:

  • 200 g vaj
  • 150 g kristálycukor
  • 300 g porcukor
  • 3 tojás
  • 150 ml tejföl
  • 240 g liszt
  • fél tk. fahéj
  • negyed tk. őrölt gyömbér
  • 2 és fél tk. sütőpor
  • 1 vaníliás cukor 
  • 3-4 banán ( jobb ha nem érett )
  • csipet só

Én először elkészítettem a karamellt, ami szerintem ennek a sütinek a lelke. Feltettem egy lábosba, 80g vajat, vaníliás cukrot és 150 g kristálycukrot, majd folyamatos keverés közben karamellt főztem belőle. Amint elkészült a karamell egy sütőpapírral bélelt formába öntöttem. ( gyorsan köt a karamell, úgyhogy nem árt vele sietni. ) Erre a rétegre kerül a hosszában felvágott banán ( én egy banánt 4be vágtam, vékonyabb szeletekre) Ekkor nekiállok a süti tésztájának. Ehhez a keverőtálba teszem a lisztet, sót, sütőport, fűszereket, a porcukrot, a tejfölt, az olvadt vajat (120 g) és a 3 tojást. Alaposan összekeverem, hogy sima masszát kapjak. Közben a sütőt előmelegítem 160 fokra ( légkeveréses) A sima massza kerül a banánokra, majd így rakom be a sütőbe 55 percre. A sütit még a formában hagyom 10 percig hűlni, majd egy hirtelen mozdulattal átborítom egy tányérra. A tetejéről lehúzom a sütőpapírt és már csak tálalni kell. Én előző nap sütöttem meg a tortát, ma pedig újra felmelegítettem egy picit, és fagyival valamint durvára aprított mogyoróval tálaltam.

Jó nassolást, B.♡ 

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon,  illetve Instagramon is!

18339500_1656478817710690_816580864_o.jpg

18379038_1656478767710695_1162211086_o.jpg

18379117_1656478871044018_1333002593_o.jpg

 

süti beállítások módosítása